2003. Szigetköz Lovastalálkozó

III. Szigetköz Lovastalálkozó - Beharangozó

2001. augusztusában a Halászi Hagyományőrző Egyesület nagy sikerű lovas eseménysorozatot szervezett a helyi Babos Majorban. A falu lakosságát, a környék lovasait sőt néha még a szervezőket is meglepve érkeztek a lovasok, köztük sok „indián és cowboy” hogy két kellemes napig együtt játszanak, versengjenek, ismerkedjenek, szórakozzanak. Az akkor látott bemutatók ma is élénk élményként élnek bennünk. Az összesen közel 100 ló-lovas páros, a versenyszámonként 20-30 induló, a kitűnő hangulat és a visszajelzések alapján mondhatjuk, SIKER volt rendezvényünk.
Erre azért vagyunk büszkék, mert végre megvalósult az 1998-óta a környék lovasaira épülő helyi hagyományú találkozók szellemisége
Hisszük, hogy rendezvényünk hiánypótló a ló és lovaslétszám javát kitevő, hobby lovasok illetve az örömükre mind több szórakozni vágyó sportlovas részére. A programok összeállításánál a szórakozásra, a sokszínűségre való törekvés vezérel. A bemutatókkal a jó példa erejével, a játékokban a saját tapasztalatok által szeretnénk fokozni a finomabb ló-lovas kapcsolatra való igényt A közönség a lovasversenyeken megszokottnál sokszor alacsonyabb színvonalért cserébe „testközelből” érezheti az amatőr lovasok lelkesedését, önzetlen és őszinte lószeretetét. A játékok között és után együtt eszik, iszik, szórakozik, sőt néha sátorozik a lovasokkal.
Az egész találkozót úgy próbáljuk megoldani, hogy a lehető legkisebb terhet jelentse (anyagilag) résztvevőnek nézőnek egyaránt. Így, és természetesen a rengeteg keretprogramnak köszönhetően sikerült elérnünk, hogy lószeretettel kevésbé megfertőzött családtagokkal, barátokkal érkezett csoportok is nagyon jól érezzék magukat. Tavaly ugyan az „évszázad árvize” az előkészítésben és lebonyolításban is okozott nehézségeket, de alapvetően kellemes emlékek maradtak vendégeinkben
Az idei évben a Szigetköz Lovastalálkozó varázsát, hangulatát, ismertségét a rendezés színvonalát szeretnénk emelni, hogy ez módon is bemutathassuk a szabadidőlovaglás szépségét, erejét. Már valóság, hogy példánk hatására is – a Szigetközben mind több lelkes szervező hívja egy-két napos találkozókra a lószeretőket.
A jövőben az EU-tagsággal lassan elérhetővé válik a határok menti, majd még nagyobb kört éríntő amatőr lovasrendezvények megvalósulása.
Mi tagadás a, jó fekvés, a szép környezet és nem utolsó sorben elhivatottságunk miatt szeretnénk megőrizni üttörő szerepünket és példánkkal segíteni ország-szerte a hobbi-lovazók szórakozását (és fejlődését) célzó rendezvények sikerét. Ebben a munkánkban mind több segítséget kapunk, melyet ez úton is köszönünk.
 

III. Szigetköz Lovastalálkozó - Program

AUGUSZTUS 15. (péntek)
15.00-tól   tábornyitás, gyakorlási lehetőség.
Este tábortűz.
AUGUSZTUS 16. (szombat)
WESTERNNAP (MVE segítségével)
9.30   Nevezések, pályabemutatás
10.00   Trail I (kezdő)
11.00   Trail II (nyílt)
11.45   Borsodi játék
12.30   Ebéd, közben élő cauntry zene
14.00   Hordókerülő (kezdő és nyílt kat.)
15.30   Western bemutatók
16.00   Szlalom (kezdő és nyílt kat.)
18.00   Közös „lábáztatás” a folyónál
MŰBIKA-RODEO bajnokság
18.30   Eredményhirdetés, díjkiosztás
19.00   Cauntry est
(KENTUCKY PUB-LIX)
23.00   Disco
24.00   Tüzijáték
AUGUSZTUS 17 (vasárnap)
SZIGETKÖZ LOVASTALÁLKOZÓ ÉS FALUNAP
9:30   Tájékozódási lovaglás verseny
10.00   Ügyességi játékok
11.00  
12.00   Ebéd
13.30   Köszöntő, díjlovas karusszel, bemutató
14.00   Ló-lovas szépségverseny
14.30   Lovasfelvonulás Halászin, a helyszínen kutyakiképzési bemutató
15.15   Díjugró háziverseny, játékok
15.45   Csikós bemutató
16.00   Póni világ –bemutató, -játék, parádé
16.30   Lovasíjász (bemutató) verseny
17.30   Eredményhirdetés


 

III. Szigetköz Lovastalálkozó - Értékelés

Végre nem árnyékolta semmi a rendezvény szervezés és előkészítés folyamatát. A rendezők fő célja ebben az évben az előző évek irányvonalát tartva a rendezés színvonalának további emelése és a rendezvény szélesebb körben való megismertetése volt.
Újítottunk a játékokon, melyből egyik legnagyobb sikert a BORSODI játék adta. A fő támogatók és elnyert RIB pályázat révén olyan kiemelkedő programokkal sikerült színesítenünk a rendezvényt, mint Kelemen Zsolt lovasíjász különleges bemutató sorozata, vagy a neves színész-énekes Sasvári Sándor nagysikerű fellépése, ill. aktív részvétele a lovasjátékokban stb. Nagy örömünkre bemutatkozhatott az Emanuel alapítvány voltizs-csoportja is Máriakálnokról. A közönséget ahogy minden évben most is a MISE íjászai folyamatosan engedték lőni, fogatok hordták kisebb körökre teljesen ingyen, és nagyon sikeres volt a műbika-rodeoverseny is. Nem csoda, hogy a helyszínen az abban az évben átadott appartmann-házak és a falu egyéb szálláshelyei mind megteltek azokban a napokban.
 

III. Szigetköz Lovastalálkozó - Eredménylista

SZOMBAT
TRAIL I. TRAIL II.
1. Fehérvári Orsolya / Csenge 1. Jobbágy Ágnes / Krigli
2. Csontó Dorottya / Lenox 2. Csontó Zoltán / Lenox
3. Laki Zsuzsanna / Gitta 3. Szabolcs Zsolt / Qunni
4. Franek Szandra / Pompadúr 4. Fehérvári Orsolya / Csenge
5. Juhász Lajos / Sába 5. Blank Dóra / Donna
6. Blank Dóra / Donna 6. Ambrus István / Csenge
7. Tóth Péter / Báró 7. Dögei Eszter / Sárkány
Szlalom Hordókerülő
1. Horváth Gabriella / Bolero 1. Bagi Imre / Rio negro
2. Bagi Imre / Rio Negro 2. Horváth Gabriella / Bolero
3. Szabó Miklós / Lady 3. Fazekas Dániel / Max
4. Pausits Erika / Karina 4. Szabó Miklós / Lady
5. Franek Szandra / Pompadúr 5. Hofbauer András / Mirza
6. Babos Imre / Bello 6. Pausits Erika / Karina
7. Hofbauer András / Mirza 7. Győrfi Péter / Bella
KULCS WESTERN LÖVÉSZET
1. Bagi Imre / Rio Negro 1. Palotás Dóra / Berzebub (PKN Ranch)
2. Franek Szandra / Pompadúr 2. Kassai Attila / Sárika (PKN Ranch)
3. Babos Imre / Bello 3. Hofbauer András / Mirza
4. Hofbauer András / Mirza 4. Bagi Imre / Rio Negro
5. Pausits Erika / Karina 5.
6. Fazekas Dániel / Max 6. Gál Tamás / Amazon
7. Borbély Éva / Basa 7. Dögei Eszter / Sárkány


 

VASÁRNAP
TÁJÉKOZÓDÁSI LOVAGLÁS
Nem helyi lovasok Helyi lovasok
1. Bagi Imre / Rio Negro
Horváth Gabriella / Bolero
1. Fazekas Dániel / Max
2. Telek Csaba / Foltos
Telek Tamara / Bütyök
2. Matkovits Gergely /
Pintér Nóra /
3. Galántai Péter / Durcás 3. Fülöp Tihamér /
AMATŐR FOGATVERSENY MŰBIKA RODEÓ
1. Pirka István / Rambó-Negro 1. Kecskeméti Imre
2. Darázs Árpád / 2. Farkas Sándor
3. Zeleneczky László / Betyár-Tündi 3. Szabó Zsuzsanna
  3. Szitás Bálint
LÓ-LOVAS SZÉPSÉGVERSENY GYORSASÁGI VERSENY
1. Horváth Gabriella / Bolero 1. Galántai Katalin / Sámson
2. Szabó Zsuzsanna / Szikra 2. Horváth Gabriella / Bolero
3. Pintér Nóra / Hugó 3. Galántai Elza / Maja
3.Babos Imre / Belló  
3. Tóth Péter / Báró  
Különdíjak
Legszebbló: Telek Csaba / Foltos
Vándorlódíj: Darázs Árpád (Nagyigmánd)
Szigetköz legeredményesebb lovasa: Horváth Gabriella / Bolero
Junior: Tóth Péter / Báró
Senior: Lehotszky László