2002. Szigetköz Lovastalálkozó

II. Szigetköz Lovastalálkozó - Beharangozó

Kedves lovasok, tisztelt látogatók!

Engedjék meg, hogy ez úton megpróbáljuk részletesen bemutatni a lovastalálkozót és MEGHÍVJUK Önöket rendezvényünkre.
Remélem, a programokat olvasgatva sokan kapnak kedvet hozzá, hogy résztvevőként vagy nézőként ellátogassanak hozzánk és ezzel is erősítsenek hitünkben, hogy érdemes volt a rendezők fáradozása. Érdeklődésük, jelenlétük megtiszteltetés, és szinte egyetlen célunk, hogy tartalmasan és kellemesen töltsék nálunk az időt.
Tudniuk kell azonban, mint ahogy a rendezvény előzményeiből, programaiból és a nevéből is kitűnhet, a szervezők amatőr lovasoknak kívánnak a „találkozás” öröme mellé sokszínű élményeket nyújtani, ezért a versenyszámok, egyéb programok színvonalát sem a „profik” rendezvényeihez kell hasonlítani. Bár igyekszünk, hogy ránk se lehessen panasz, de ugyanez vonatkozik a rendezőkre is.
Ezen a módon is felhívjuk a lovasok és a nézők figyelmét is, hogy belépés és részvétel is önkéntes, de csak saját felelősségre történhet. A rendezők sem károkért, sem balesetekért felelősséget nem vállalnak.
Minden szervező és támogató nevében nagyon jó szórakozást kívánunk!

Előzmények:
A főszervező Halászi Hagyományőrző Egyesület 1990-óta gyűjti és mutatja be a község és környékének néprajzi és kulturális értékeit. Tevékenységének látványos sikere volt a helyi hagyományokon alapuló 13 tagú korhű ruházatú lovasbadérium „újraélesztése”, 1997-ben. Csapatuk azóta is népszerű a község és környékének eseményein. Mivel a H.H.E. lovas tagozatán kívül egy lovas klub, 2 díjugrató és egy millitary pálya és több mint 30 aktív lovas is jellemzi a falut, nem csoda, hogy a lovasprogramok itt olyan kedveltek. A Szent- Márton napi lovas felvonulás, túrák, versenyek mellett az 1998- óta fejlődő szintű spontán lovastalálkozók 2001- re színes, színvonalas rendezvénnyé nőtték ki magukat. Ekkor kapta a Szigetköz Lovastalálkozó nevet is. A környék szabadidő lovasain túl elsősorban Sopron, Győr környékéről, de Somogyból az Alföld több pontjáról, és Budapest körülről érkeztek hozzánk lovasok bemutatót tartani, játszani, versengeni a rendezők , a közönség és –mint utólag is biztosítottak felőle- önmaguk nem kis örömére.
 

II. Szigetköz Lovastalálkozó - Program

AUGUSZTUS 16. (péntek)
16.00-tól   Lovas tábor megnyitása, gyakorlási lehetőség néhány programra, utána zenés tábortüzes ismerkedési est.
AUGUSZTUS 17. (szombat)
Meghívásos western verseny
9.30   Nevezések, pályabemutatás
9:30   Lovasok köszöntése, Trail pálya bemutatása
10:00   Trail
11:00   Hordókerülő verseny
12:00   Ebéd - közben Country zene
13:00   Borsodi sörszerző-pontgyüjtő (ügyességi) verseny
14:00   Szlalom verseny
15:00   Western bemutató (Írottkő Ranch) + Komjáthy György
16:00   Kulcs verseny
17:00   Catting (lovas marhaterelés) bemutató
17:00   Folyóparton: „indiánélet” látványos ügyességi pontszerző verseny, különleges feladatokkal
19:00   Cauntry koncert (Kentucky Pub-Lix együttes Kecskemétről)
23:00   Disco
AUGUSZTUS 18. (vasárnap)
A szabadidő lovaglás ünnepe
9:00   Tájékozódási lovaglás verseny (max. 8-10 km, folyamatos indítás)
közben ügyességi játékok (szalagszerzés, székfoglaló, dárdadöfés)
Gyógyterápiás lovaglási bemutató ( Óvár)
11:00   Gumiskocsis fogatverseny, „maraton” max 1 óra
12:00   Ebéd , Folklór programok (Néptánc, népzene, mesterségek utcája, kiállítás, stb)
13:00   Köszöntő, eredmény és programismertetés
13:30   Lovas KARUSZEL Nagycenki SE zenés díjlovas bemutató
14:30   Gumiskocsi akadályhajtás, (döntő!)
15:30   Történelmi bemutató I. (honfoglaláskori)
II. solymászat + középkori ruhák, fegyverek
16:30   Lovasíjász verseny
17:30   Ló-lovas szépségverseny
18:00   Felvonulás: lovasok, fogatok parádézása Halászin.
Közben kutyakiképzési bemutató a helyszínen – MEOE Mosonmagyaróvárivári szervezete.
19:00   Eredményhirdetések, díjkiosztó - Fogat, lovasíjászat, szépségv., legeredményesebb, vándor-ló + mindenkinek oklevél, + különdíjak
20:00   Nótaest, TÜZIJÁTÉK, zenés-táncos mulatozás
AUGUSZTUS 19. (Hétfő)
Falunapi Vígságok
9:00   Kiállítások: Murányi Imre képei – Babos major
Alexay Zoltán képei – Kultúrház
Játszóház (természetes anyagokból használati és dísztárgyak készítése)
10:00   Főzőverseny (bográcsételek hozott anyagból)
Barátságos labdarúgó mérkőzés
Lovasoknak Szigetköz Lovastúra
12:00   Ebéd, Folklór program, játszóház, kézműves foglalkozás
14:00   Ünnepi köszöntő, a Halászi Lovasbandérium karuszel bemutatója
15:00   Játékos csapatvetélkedők (kötélhúzás, rönkhajítás, célbalövés, stb.)
18:00   A Halászi Vegyeskar Néptánccsoport, Marionett bábcsoport előadásai.
19:45   Kápolnaszentelés
20:30   Táncház a Kislapátos Népi zenekarral


 

II. Szigetköz Lovastalálkozó - Értékelés

A második szigetköz Lovastalálkozó előkészítését a jelentős esemény, a Dunán lévő árvízveszély nehezítette. A hónapokig tartó esős idő hatására augusztus elejétől kritikusra dagadt a Duna a hullámtérben. A híradások természetesen még az amúgy is komoly helyzetet is túldramatizálták, így még a közvetlen környékről, nem hogy a nagyobb távolságokról sokan visszamondták részvételüket. Pedig a helyszín annak ellenére, hogy a Mosoni-Duna partján fekszik teljesen védett ilyen szempontból. Az évszázados vízállási rekordokat döntögető dunai árhullám hatása a rendezvény színvonalán, sikerén szerencsére nemigen hagyott nyomot, legfeljebb média visszhangja volt érthető okokból kisebb. A fővédnökséget Németh Imre földművelésügyi miniszter Úr vállalta el és megbízott államtitkárával képviseltette magát rendezvényünkön.
Őseink életmódjáról és harci technikáiról Hidán Csaba történész segítségével Kammarás Szilárd és csapata tartott látványos bemutatót, jurtakészítéssel, solymászattal stb.. Lovashagyományainkat a Rigópusztai Puszta Csárda csikósai szemléltették nagy sikerrel. A Nagycenki Lovassport Egyesület az előző évit is túszárnyaló színvonalú díjlovas karuszelt mutatott be, 12 lovassal.
A westernnap sikerét növelte, Stefan Börötz (Geschriebenstein Ranch) versenyzője, Silvia Oberlassing bemutatója nyönyörű Paint horse-án, valamint az az évi Western EB-n első, második, harmadik, negyedik helyezéseket is elérő Kastély Attila és Pethő Ferenc részvétele. Sajnos a sokak által várt és fáradtságos munkával előkészített indián játékokat a hirtelen jött eső elmosta, de a Kentacky Publix nevű country zenekar idén is feledhetetlen hangulatú estével kárpótolt a hiányért.
A rendezvényt kísérő programok -szokás szerint- rengeteg ember tetszését kiváltották. A hagyományőrző egyesület szervezésében folklór programok, táncház, bábjátékok, gyermekjátszó, vegyes kar, nagy sikerű divatbemutató és egyéb programok váltották egymást.
Az estét a házigazda jóvoltából egy gyönyörű tűzijáték zárta. A hétfő a falunap nevében telt el, ahol a falu apraja-nagyja szórakozott.